Évadnyitó
Mécsesgyújtással és megható levéllel indult a 2025/26-os évad a Karinthy Színházban
2025. szeptember 1-jén, Karinthy Márton születésnapján különleges, bensőséges eseménnyel vette kezdetét a Karinthy Színház 2025/2026-os évada. A társulat tagjai és a színház munkatársai mécsesgyújtással emlékeztek meg alapítójukról, aki évtizedeken át volt a színház szellemi és művészi motorja.
Az évadnyitó meghitt pillanatait tovább mélyítette Balázs Andrea színművésznő, aki egy személyes hangvételű, megrendítő és humorral is átszőtt levéllel köszöntötte mentorát és barátját, Karinthy Márton igazgatót. A levelet az egész társulat jelenlétében olvasta fel, ezzel is emléket állítva a közös múlt számtalan meghatározó pillanatának.
A teljes levél az alábbiakban olvasható:
Rendhagyó levél Karinthy Marcinak – írta: Balázs Andrea
Szia Marci!
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy túl a színházon is vannak történeteink. Én most ezeken a történeteken gondolkodom.
Sokszor voltál vendég a házunkban is. Egyszer egy egész héten át, amikor Gáborral a Karinthy Színház 30. évadnyitójára válogattátok össze az anyagokat.
Én egy héten át minden nap azzal a vacsorával vártalak, amit Te “rendeltél” előző este.
Rettenetesen büszke voltam, hogy ízlett a főztöm.
Evés közben hallgattam az anekdotáidat, és Te is szeretettel hallgattad az én gyerekkori történeteimet.
Mi ketten sosem beszélgettünk a színházon kívül egymás között a Karinthy Színházról. Nem vitattad meg velem a színház gondjait, terveit – csak ha az engem is érintett.
Te “csak” Karinthy Marci voltál nekem azokon az estéken, és nem Karinthy Márton igazgató.
Mindig pont úgy bántál velem, ahogy kellett.
Egyszer, csak egyetlen egyszer veszekedtünk.
Az egyik olvasópróba után leültem veled, és azt mondtam Neked, hogy vissza szeretném adni a szerepet, elsősorban a rendező személye miatt.
(Nem Te voltál az természetesen.)
Az előcsarnok barna szövet kanapéján ültünk, és én kértelek Téged, hogy ne kelljen eljátszanom azt a szerepet abban a darabban.
Felpattantál, felemelted a hangodat, és azt mondtad, ilyen nincs, és ne hisztizzek.
Marci! Én akkor rettenetesen haragudtam rád, hogy nem mentesz meg.
Másnap elkezdődtek annak a bizonyos darabnak a próbái.
Bejöttél, és nem szóltál hozzám. Jaj, nagyon rossz volt!
Reszkettem, és ostoroztam magam, hogy hogyan lehettem ilyen szemtelen, hogy hogy is jutott eszembe, és kinek is képzelem magam.
Utána alig fogadtad a köszönésemet, és én is egyre inkább elcsendesedtem.
Majd jött a főpróbahét.
Szokásod volt “csak úgy” bejönni a színházadba megnézni, minden rendben van-e. Esti próba fél 10 körül. Engem az előtérben találtál az egyik kollégámmal. Mind a ketten hangtalanul ültünk kisírt szemekkel. Megkérdezted, mi a baj?
A színházterem felé mutattam. És az onnan kiszűrődő zajok beszéltek helyettem.
A rendező minősíthetetlen hangnemben kiabált a színészekkel és a műszakkal.
Szomorú szemű emberek álltak veled szembe, amikor beléptél, és a rendező – aki ahogy meglátott téged – kezes báránnyá változott.
Kijöttél, megsimogattad az arcomat, és én végre megint rád mertem mosolyogni. Mégis megmentettél!
Soha többet nem ellenkeztem veled.
Marci!
Valljuk be, mi nagyon sokat röhögtünk együtt.
Sokszor csomagoltad a tanításaidat is vicces köntösbe.
Amin első percben jót nevettem, egy pár pillanat múlva rájöttem, hogy HOPP! Ez egy pofon volt a Marcitól!
A legkedvesebb ilyen sztorim veled a következő: (nyugi, nem vagyok rá büszke!)
Egy TV-riportműsorában forgattak velem a színházban éppen.
(Azt már nem tudom pontosan, hogy melyik, de most nem is ez a lényeg.)
Éppen ide-oda mentem a stábbal nagy lendülettel – az öltözőből ki, a nézőtérre be, az emeletre fel, a pincébe le.
Te az előtérben ültél, és mikor már másodjára vonultunk el előtted – operatőr, riporter, mikrofonos és jómagam, a televíziós műsor tündöklő csillaga –
Te megkérdezted:
– Mióta is játszol itt, Andrea?
Büszkén válaszoltam:
– 14 éve, igazgató úr!
Biztos voltam benne, hogy majd jön egy aranyos történet, hogy milyen kedves és tüneményes voltam, amikor belibbentem 14 éve, és könnyezve elmeséled, milyen nagyszerű színésze vagyok a Te színházadnak.
Lelki szemeim előtt láttam, hogy ennek hallatán majd a forgató stáb összes tagja zokogásban tör ki, és az egész megható pillanatot este leadja a híradó.
Persze nem így történt.
Te szépen, igazi Karinthy Marcisan odaszóltál nekem:
– 14 éve? Akkor 14 éve kellene tudnod, hogy a Karinthy Színházban nem csapkodjuk az ajtókat.
Persze nevettem, de közben tudtam, hogy HOPP! Csak egy pofon a Marcitól.
Tényleg voltak könnyesre röhögős pillanataink.
Volt olyan TV-felvétel, ahonnan kiküldtek a várakozó helyiségből, mert annyira nevettünk a műsorvezető törpetűsarkúján.
Nem tudtunk napirendre térni afelett a kérdés felett, hogy minek vesz fel ilyet valaki, ha az a bizonyos törpetűsarok úgyis belesüpped a padlószőnyegbe.
Vagy amikor éppen a Te ötleted alapján egy darab jelmeztervezője mindenkire ráadott egy fekete csuklyás leplet, amitől olyan lett a színpadkép, mint egy részlet a Harry Potterből, ahol hemzsegnek a Dementorok.
Vagy amikor lefejeltem a díszletet, és egy hétig úgy hívtál: „Kedves Gorbacsov elvtárs!”
Szia Marci! Hiányzol…
Jó emlékeink vannak.
Sok helyen voltunk együtt a színházon kívül.
Készült velünk sok közös interjú, televíziós adás, „Mester és tanítványa” rendezvény, és volt, amikor elhívtak egy-egy délután erejéig műsort adni.
Én énekeltem, Te meséltél – aztán én meséltem, de Te nem énekeltél.
Egyszer az egyik dal után, amit egy ilyen esten énekeltem, és a taps közben odasúgtad, hogy:
– Milyen jól énekelsz.
– Nem tudtad? – kérdeztem vissza.
– Tudtam én, csak nem sejtettem.
Ezen egy pár percig folytottan röhögtem.
Szeretted az ilyen szituációkat.
Megröhögtetni engem.
Volt olyan interjú is, amit nem tudtunk elkezdeni egy darabig, mert annyira nevettem.
Vagy amikor éppen engem szólítottak a kerületi ünnepségen verset mondani, és mellettem állva „megnyugtattál”, hogy ha elájulok, akár alám ugrasz, hogy puhára essek.
Vagy a bíróságon, ahol igazán komolynak kellett volna lennem, és egy pici pillanatra rádnéztem, és az egyik ügyvéd rámszólt, hogy ezt nem szabad.
Erre képes voltál azt mondani az ügyvédnek:
– Vigyázzon! Ez a nő leüti, ha kiabál vele!
Te röhögtettél, mert tudtad, hogy attól jobban leszek.
Marci!
Itt laksz a szívem legféltettebb zugában.
A színházad jól van.
Van egy apró, de annál szeretetteljesebb, állandó társulatunk, és sok kiváló vendégművész jár még mindig ide játszani.
Van egy olyan csapat, aki minden nap azon dolgozik, hogy itt minden a legnagyobb rendben legyen.
Hogy a közönség – akinél, mint tanítottad, nem lehet fontosabb – jól érezze nálunk magát.
Nézd! Itt áll mellettem Tamás, aki helyetted is, aki a nap minden percében vigyáz ránk!
Ma pedig évadot nyitunk.
Neked, veled, érted, értünk, együtt, boldogan, bizakodva, bátran és szeretettel.
A 2025/26-os évadban is kiváló bemutatók várják a közönséget
A Karinthy Színház a most induló évadban is változatos és igényes színházi élményeket kínál, klasszikus és kortárs művekkel, neves vendégművészekkel, és a színház saját társulatának előadásaival. A premierek és a repertoár-előadások részletes listáját szeptember folyamán hozza nyilvánosságra a színház.
„A színházad jól van” – hangzott el Balázs Andrea levelében, és valóban: a Karinthy Színház továbbra is elkötelezetten szolgálja közönségét, méltón a névadó örökségéhez.
Publikálva: 2025.09.02